Körkép, kórkép, korkép

Szlovákiai magyar sikersztorikból sosincs elég. Most újra bővült azok listája, akikre büszkék lehetünk. Bárdos Judit nevét jobb, ha megtanuljuk minél hamarabb. Mert nemcsak szlovákiai magyar és tehetséges, de sikeres is. Mi pedig örülünk, hogy még egy névvel több, akire büszkék lehetünk. A fiatal színésznő nemrégiben nyerte el a Szlovák Filmakadémia Nap a hálóban díját a legjobb női főszerepért, s mi  a sikereiről, díjairól, A ház című film forgatásáról és még sok egyébről faggattuk.

Megismernek már az utcán?

Párszor már előfordult – múltkor például egy üzletben egy anyuka jött oda hozzám a lányával. Csodálkoztak is, a film alapján jóval magasabbnak gondoltak. Azelőtt pedig a reptéren egy dolgozó a nevem alapján ismert fel. De nem jellemző, hogy most napszemüvegben kéne járnom. Még nem követ fotósok és újságírók hada, de azt nem is akarnám. Van egy csomó színész a Nemzetiben, akiket fotózzák akkor is, ha csak a szemetet viszik le, mert tudják hol laknak. Ez nem egy jó dolog.

Az újságírókkal hogy állsz? Hogyan bírod, hogy egy-egy díjátadó után, akár este 11-kor is képesek felhívni?

Azért annyira nem zaklatnak. Azon csodálkoztam, hogy a szlovákiai magyarok rögtön lecsaptak rám, de nem jellemző, hogy naponta akár több interjúra is menjek.  Nem zavaró, csak amikor a kérdések már nagyon sokszor ismétlődnek, kissé fárasztó, de nem baj. „Miről szól a film? Mi a közös benned és a főhősben, Evában?”… Úgy érzem, nem is mindig tudok okosakat mondani, illetve ha a filmről kérdeznek és akarnék is újat mondani, akkor se tudnék, mert nincs mi újat.

Eva szerepéért csak úgy sorra zsebelted be a díjakat. Kék Angyal, Igric, Nap a hálóban – melyiknek örültél a legjobban?

Mindegyiknek örültem. Igazság szerint a Kék Angyalról nem is tudtam, hogy van ilyen díj, csak miután felhívtak, hogy megkapom, és el kellene érte menni Trencséntyeplicre, az Artfilmfestre, azután olvastam utána. Az Igricről tudtam, hogy előttem Mokos Attila is megkapta, és a Nap a hálóban pedig talán a legfelkapottabb díj nálunk, a Cseh Oroszlán díjhoz lehetne hasonlítani. Egyelőre csak a Kék Angyal van otthon. Az Igricet és a Nap a hálóbant még nem vittem haza, ugyanis elég nehezek. (nevet). Számomra nem ezek az elsődleges dolgok. Inkább szerencse kérdése. Ha valaki bekerül egy filmbe, illetve ha forgathat is egy filmet, sose lehet tudni, hogy mennyire lesz jó. Az ember igyekszik kihozni magából a maximumot, és aztán ha ez valakinek tetszik, és díjat kap érte, az hihetetlen öröm. De nem hiszem, hogy bárki csak ezért csinálná. Ha nem kaptam volna a díjakat, akkor is nagyon boldog lettem volna, hogy én játszhattam a főszerepet. A forgatás nekem már önmagában is nagyon sokat adott.

Van olyan emléked a forgatásról, amire a szeretsz visszagondolni?

Kellemes emlékből rengeteg van: találkozások, emberek, a stáb, a színészek, a rendező, Zuzana Liová, hogy velük összebarátkozhattam, és az egész élmény, hogy mennyire jó volt forgatni… mind-mind felejthetetlen. Amikor nézem a filmet, az jut az eszembe, hogy egy-egy jelenet felvételénél milyen hangulat volt éppen. Az egész forgatás egy nagy élmény, feltölti az embert. Igaz, az ember 12 órákat húz, és mikor hazamegy, akár több napot is alszik, mert annyira kimerült lelkileg is és fizikailag is, de aztán később mégis rájön, hogy mennyire jó volt. Amikor annyi ember képes egy célért hidegben, esőben szenvedni, mert van úgy, hogy nem megy, nem működik, nincs elegendő fény, vagy elkezd fújni a szél, amikor nem kéne, elkezd esni az eső, mikor nem szabadna… Az a sok ember mégis képes egy dologra koncentrálni. Ez az egész csodája szerintem, ami másnak megfoghatatlan.

És a legrosszabb emléked?

A szöveggel kicsit meg kellett küzdenem, hogy ne lehessen hallani az akcentusomat. Zuzana mondta néha, hogy „Ajj, azért itt most hallani, próbáld meg máshogy “ és mikor máshogy próbáltam, az nem volt természetes - szenvedtem vele egy kicsit. Vagy amikor nem tudtam, hogy gondol néhány jelenetet. Vagy amikor láttam Zuzanán, hogy nem egészen úgy csinálom, ahogy ő akarja, vagy igen, mégsem működik egészen a dolog. Akkor persze az emberben felmerülnek a kételyek, hogy „jaj, most akkor mi legyen, hogyan tovább, hogy jobb legyen”…Ez nehéz volt. De konkrét, rossz élményem egyáltalán nincs.

A filmben nagyon sok falusi statisztál. Velük milyen volt együtt dolgozni?

Az egy érdekes élmény volt. A kosztümös hölgy kiválogatta nekünk a ruhákat, hogy mikben legyünk, és mikor odamentünk a faluba, a falusiakat nem kellett felöltöztetni, mert náluk tényleg teljesen normális viselet a „sustyáki“ és hasonló öltözékek. Pedig ez a falu, Kisülés (Malá Lehota) nincs messze!  Egy teljesen más világ, nagy a szegénység, nem lehet egyszerű ott élni. A legközelebbi város, Újbánya 20 km-re van. Így nagy esemény voltunk az életükben, és lelkesen statisztáltak a kocsmai jeleneteknél, vagy a kocsma előtti téren. Esténként iszogattak és bekiabáltak, hogy „szorítunk!“ és hasonlók (nevet).  Zuzana Liová pedig kitalálta, hogy a filmet elvisszük Újbányára és levetítjük a szereplőknek. Kisülésről az összes statiszta ott volt, megtelt az egész moziterem, ott volt Zuzana, Miroslav Krobot, Táňa Medvecká és én is, remekül szórakoztunk. Jó volt, mert nem hiszem, hogy ők Nyitrára bementek volna megnézni a filmet. Hálásak voltak nagyon. De teljesen máshogy nézték a filmet, inkább azt figyelték, hol tűnnek fel a jelenetekben. A forgatások alatti szünetben pedig mondták a nénik, hogy „jaj, hát nem is gondoltam volna, hogy pár másodpercért itt órákat kell állnom” és hogy „hát én most már nagyon fogom tisztelni a tévéseket”.

Csehül is láttad a filmet? Milyen magadat látni, ahogy más hangja szólal meg, mikor te beszélsz?

Igazából csehül láttam először a filmet. Nekem nagyon tetszett, ahogy Katěřina Winterova leszinkronizált, sőt, kicsit féltem is, hogy a végén jobb lesz, mint az én saját hangom.

Augusztusban újra forgatsz, emelett több színházi darabban is játszol. Komáromban és a Szlovák Nemzeti Színházban is. A színház vagy a mozi áll a szívedhez közelebb?

Mindkettő. Filmezni nem lehet napi szinten, talán csak a sorozatokban. Persze jó lenne, ha tudnék még forgatni. A színésznek nagy boldogság, ha bekerülhet egy filmbe, főleg ha a film még jól is sikerül. De Szlovákiában elsősorban a színházakban lehet érvényesülni. Nem reális, ha valaki a Színművészeti főiskola után kijelenti, „én mostantól csak filmekben fogok szerepelni”, mert ezzel a hozzáállással éhen halna.

Van olyan felkérés, amire nemet mondanál?

Igen, volt már ilyen. Egy sörreklámra, illetve múltkor egy sorozat főszereplő-válogatására. Lehet, hogy majd bánni fogom, ha szükségem lesz szerepre, és nem fognak hívni, de most ezt nem vállaltam. Igazából nem akarom, hogy úgy tűnjön, nekem mennyire jó, mert megtehetem, hogy válogathatok, de semmiképp sem szeretnék olyan produkcióban szerepelni, amit később szégyellnék.  Persze lehet, hogy ahova hívtak, jó sorozat lesz, de most ebbe nem akartam belemenni csak a pénz miatt. Inkább koncentrálok a sulira, az ottani próbákra, az is nagyon kimerítő.

Egy darabot olvasni szeretsz inkább, vagy nézni?

Is-is. Szeretek olvasni, nem gond, ha többször is el kell olvasnom valamit, és élvezem kielemezni is. De talán színházba jobban szeretek járni, nézni azt, ami ott történik. Az egyik tanárunk azt mesélte, hogy amióta színész, nem tudja élvezni a színházi előadásokat, mert már nem hiszi el – tudja, mi van mögötte, ismeri az egyes színészeket, ki milyen a magánéletben, ismeri a hátterét az egész munkának és nem tudja annyira beleélni magát. De nekem ez még megy, én még mindig szeretek színházba járni. (nevet)

Van olyan szerep, amit mindenképp el szeretnél játszani?

Nem, egyelőre nincs igazán. Szeretek szerelmes szerepeket játszani. Eddig az összes szerepem nagyon hálás szerepe volt, soha nem volt olyan hogy utáltam volna, vagy nem szerettem volna a próbákat. Nincs olyan karakter, amire azt mondanám, ez én vagyok, csak én tudom a legjobban eljátszani. Attól is függ, hogy a rendező koncepciójába beleillek-e vagy éppen más típust álmodott meg a hősének.

És rendező vagy színész? Aki példakép és mindenképp szeretnél vele együtt dolgozni?

Eszenyi Enikővel mint rendezővel együtt dolgozni, azt szívesen kipróbálnám. Viszont nem tudom konkretizálni, hogy ki is a jó rendező. Én például azokat a rendezőket szeretem, akik bevallják, hogy emberek, és barátként közelednek feléd. A cél minden színész számára, hogy egy jó darabban játsszon, amire aztán büszke lehet, és ami tetszik az embereknek. Ha mondjuk a rendezővel maga a munkafolyamat meg a próba nem is annyira kellemes, de utána az eredmény jó, a színész akkor is boldog. A színészek közül nagyon sokukra felnézek –mint Jana Oľhová színésznőre, vagy az Astorkában szinte az összes színészt kedvelem. Komáromban és Nyitrán is vannak nagyon jó színészek, és persze Pesten is rengetegen. A fiatalabb gárdából már nagyon sokat nem is ismerek, mert már nem tudom követni őket.

Melyik a munkád legnehezebb része?

Az eleje nagyon rossz mindig – az új társaság, meg kell szokni az új embereket, a rendező stílusát, és persze megérteni a darabot, magát a szerepet. A legelején sokszor ott az az érzés, hogy nem tudom megcsinálni, és sok a kétely is, meg fogok-e tudni felelni a rendezőnek.

Szöveget könnyen tanulsz?

Igen. Általában a fiatal színészek könnyebben tanulják a szöveget.

Szlovákul vagy magyarul jobb tanulni?

Magyarul természetesebb. De profi színházban magyarul csak most játszottam először Komáromban a Sári bíró című darabban, ott pedig nyelvjárásban volt írva a szöveg, szóval azt is nagyon pontosan meg kellett tanulnom. Nem volt olyan egyszerű. De a szövegtanulással általában nincs gondom. Ez annak is köszönhető, hogy konzervatóriumban négy évig tanultam zongorázni, s a darabokat a második-harmadik órára már fejből kellett játszanunk.

Konzervatóriumban érettségiztél, hogy-hogy mégsem lettél zongoraművész?

Valahogy a  magány nem fogott meg. Sokat kellett egyedül lennem és gyakorolnom, hiszen naponta négy-öt órát kellett foglalkoznom a darabokkal, hogy tökéletesen menjenek. Így négy év után úgy döntöttem, leérettségizem, és színművészetire megyek.

Ha a zene ilyen fontos volt az életedben, mit gondolsz, egy musicalben való szereplés mennyire állna hozzád közel?

Ahhoz jóval képzettebb hang kellene, mint az enyém. Van hallásom, tudok intonálni, de komolyabb kapcsolatban kellene állnom az énekkel. A magasabb hangokat nem is tudom annyira kiénekelni. Nem biztos, hogy oda elég jó lennék. Aztán ki tudja? (nevet)

Szlovákiai magyarként érdekes, hogy a színművészeti főiskolát nem Budapesten, hanem Pozsonyban választottad…

De Pestre is beadtam, csak oda nem mentem el felvételizni. Pozsonyban ugyanis leküldik a szövegeket, hogy mit kell megtanulni, amit én egész becsületesen meg is tanultam. Pestre viszont saját szöveggel kell menni – ennyi és ennyi verssel, népdallal, monológgal stb… és ott azért azt is nézik, hogy miket választasz ki. Én akkor éppen sokat készültem az érettségire, mikor írtak, hogy melyik nap lenne az első kör Pesten. Nem volt időm, hogy a hiányzó szövegeimet megtanuljam. Akkor már fel voltam véve Pozsonyba, ahonnan nekem már nagyon jó benyomásaim voltak, így aztán Pestre inkább nem mentem el.

El tudnád képzelni, hogy egyszer ott fogsz játszani?

Magyarországon? Nagyon sok ott a színész. Rengeteg a színésziskola, egyetemek, tanodák – nem hiszem, hogy nekik éppen rám lenne szükségük.

Egyébként mennyire vagy Pozsonyhoz kötve? Ha Kassán kapnál szerepet, állandó munkahelyet, mennyire mennél utána?

Ez igazából akkor derülne ki, ha tényleg megtörténne a dolog. Szeretnék a fővárosban maradni, hiszen az itt van a szülővárosom, Szenc mellett, közel az otthon. Vendégszerepelni szívesen elmennék bárhova. Leszerződni messzire viszont az már más dolog. Persze suli után a legjobb leszerződni valahova, de nem egy színész szabadúszó, és nem veszett el a világban. Én még örülök, hogy nem kell ilyenen gondolkodnom. Még van erre egy évem.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Most az első, hogy befejezzem a sulit, éppen próbálunk ott is, szeretném, hogy jól sikerüljön a darab. A szakma szépsége, hogy folyton változik, nincs mindig biztonság, fix munkaidő, tervezni nehéz. Van, hogy sokáig nem jutsz az eszébe senkinek, aztán hirtelen mindenkinek, és válogatnod kell, amit lehet később meg is bánsz. Ez a kalandja az egésznek. Meg persze a színpadi szereplés. Konkrét terveim nincsenek, nagyon szeretném, ha a film, amit majd forgatunk, jól sikerülne.

Nem gondolod, hogy előnyöd van az évfolyamtársaiddal szemben, hogy a neved felkapottabb?

Nem tudom mennyire előny. Biztos jópont, ha az életrajzomban szerepelnek a díjak, de mi egy jó osztály vagyunk, csupa tehetséges diák. Nem hiszem, hogy az osztálytársaim elvesznének. Igaz vagyunk 15-en, ami nagyon sok. Szlovákiában nagyon sok a színész, és nagyon sok a jó színész. Szóval kell a szerencse. Eddig az az érzésem, hogy én nagyon szerencsés vagyok, talán túl szerencsés is. Remélem, ez azért nem hagy el a későbbiekben se. A ház forgatása mindenképp egy óriási szerencse volt.

Más szerepben is el tudod képzelni magad, mint színész?

Érettségi után csak a színművészetire adtam be - Pozsonyba és Pestre. Más verzióm nem is volt. Talán tovább tanultam volna még a konzervatóriumban. Lehet akkor zongoratanár lennek. Vagy elmentem volna külföldre dolgozni.

A szülőknek nem volt gond vele, hogy olyan foglalkozást választasz, ahol nagyon sok a bizonytalan tényező?

Nem, soha. A szüleim színházba járó emberek, sőt nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy édesanyám is színésznő legyen. Büszkék rám, és örülnek a sikereimnek. Sosem gátoltak semmiben, bíztak bennem. Nekem nem tiltották meg, hogy kövessem az álmaim. A való életben nem én vagyok Eva. (nevet)

Lengyel Diana

Az interjú az MTI számára készült, teljes átirata a Körképen olvasható.

Képek forrása: origo.hu, snd.sk, domfilm.sk

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!